Persze nem is volt mindegyik zöld, nem is a falon, hanem asztalokon sorakozott a 25 palack, de mégis a híres angol mondóka sorai jól szemléltetik, ahogy a borkóstoló vége felé egyre kevesebb üveg maradt a „falon”.

Anno így „csúfolták” németföldön a mi kis olaszrizlingünket, mert egyáltalán nem találták benne az ő tájékukon népszerű rajnai rizling jegyeit, az olaszosságról nem is beszélve. Persze ez már történelem, ma már ismert mindkét fő rizlingfajta, sőt a külföldön nem kedvelt, de hazánkban annál népszerűbb „Rizling” elnevezésű házasítás is, amely a fentebb említett két féléből tevődik össze általában.

Az előző Bor-Bokszon nem lehettünk maradéktalanul elégedettek a pinot noirokkal, amit mi főleg a rendelt mivoltuknak tudtunk be. Nos, a pénteki cabernet franc párbajon már nem bíztunk semmit a véletlenre, visszatértünk a kipróbált villányi és szekszárdi borokhoz, és milyen jól is tettük ezt! Tíz plusz egy franc-t kóstolhattunk és ismét csak elmondhatjuk, hogy nagyon kiegyenlített, magas minőségű, izgalmas borok voltak a sorban, és talán azt is elmondhatjuk, hogy először volt olyan igazi szoros párbaj, ami nüanszokon (vagy azokon se) múlik, azaz olyan, amit mi is elterveztünk az elején.

Négy hetes böjt után, folytatódott a Szabó Zoli-féle tematikus borestek sora a Kalamárisban, ahol vörösborok után – és a jobb időjáráshoz alkalmazkodva – áttértünk a fehérekre, nem is egy tucat fajtára, hanem a mi kis cirfandlinkra. A vártnál valamivel kevesebben érezték úgy, hogy megkóstolnák ezt a – szerénység nélküli állíthatom – világkülönlegességet, tudniillik a Mecsekalján kívül, egyedül Bécstől délre, Gumpoldskirchen-ben illetve egy kicsi szegletben, Szlovéniában Horvátországban termesztik még a cirfandlit.

Eddig némileg talán Szekszárd-orientáltak voltunk a régiós pincészetek bemutatását illetően, azonban ez április-májusig változni fog, mivel a legutóbbi Lelovits-kóstoló után újabb két villányi pince fog bemutatkozni az említett hónapokban.

De ne szaladjunk ennyire előre, az utóbbi években egyre több helyen és egyre több boráról lehetett olvasni a villányi Lelovits Tamásnak, így szinte törvényszerű volt, hogy egyszer ide a Kalamárisba is meghívjuk majd.